Bogi vagyok. 8 évet éltem Németországban, és úgy gondolom, hogy megérte, mindenkinek javaslom, aki teheti, hogy menjen! Kezdetben nem egyszerű, nekem sem volt az. A nyelvi nehézségek, a hivatalos elintéznivalók egy idegen országban (ahol sok minden máshogy működik, mint amit megszoktam), a munkakeresés külföldiként, az első pár hónap az új munkahelyen, illetve lakásbérlés az elején elég sok bosszúságot okozott. És mivel nem közvetítőcéggel mentem, mindent magamnak kellett intéznem.
Saját tapasztalataim alapján szeretnék segítséget nyújtani azoknak, akik most vágnak bele, és szeretnének Németországban dolgozni, akár csak pár évre, akár hosszútávon.
Lakhatás Németországban
Az első feladat, amit mindenkinek meg kell oldania a lakhatás. Mindenkinek, aki Németországban él, szüksége van egy bejelentett lakcímre. Az önkormányzatnál (Bürgeramt/Rathaus) lehet igényelni, szükség van hozzá személyi igazolványra és a lakás bérleti szerződésére (Mietvertrag) A lakcím bejelentő dokumentumot meg kell őrizni, bizonyos hivatalokban az ügyintézésnél kérik. Sok esetben (pl. új munkahelyen a munkaszerződéshez!) 3 hónapnál nem régebbi lakcím bejelentőt kell felmutatni, vagyis ismételten el kell menni az önkormányzathoz, és kikérni egy aktuális igazolást, ami bizonyítja, hogy van németországi bejelentett lakcíme az illetőnek.
NEHÉZSÉG: Ha nem kölcsönző cégen keresztül vállal külföldi munkát valaki, aki segít a lakhatásban, hanem egyénileg, szembe kell nézni a lakáskeresés nehézségeivel. Sajnos ez Németországban nehéz és körülményes. A lakáskeresők dolgát nagyban megnehezíti a kaució, ami 2-3 havi lakbér, tehát ha nincs valakinek félretett kb. 800-1000 eurója, ne is vágjon bele a lakáskeresésbe, hanem béreljen szobát. A másik nehézség, hogy a lakástulajdonos a bérleti szerződéshez kéri a munkaszerződést, valamint az utolsó 2-3 havi banki kivonatot, hogy biztosan lássa, hogy a bérlő hosszútávon képes fizetni a lakbért. (Tehát ha valaki épp most költözött Németországba, a lakástulajdonosok nagy részénél sajnos nincs esélye) . Tehát, amíg nincs munka, nem lehet lakást bérelni. Amíg nincs lakás és bejelentett lakcím, nincs munkaszerződés.
3 javaslat németországi lakhatásra
Saját tapasztalatom alapján tehát 3 lehetőséget tudok javasolni azoknak, akik Németországban szeretnének dolgozni.
- lehetőség javaslat: egy már kint élő ismerőshöz költözni, akihez hivatalosan is be kell jelentkezni. Ehhez minden esetben kell a főbérlő írásbeli beleegyezése. (Plusz egy kis félretett pénz, amíg nem jön meg az első fizetés)
- lehetőség javaslat: az úgynevezett WG (WG=Wohngesellschaft=lakóközösség), ahol egy többszobás lakás egyik szobáját bérli a bérlő, a fürdőszobát és konyhát együtt használják a lakók. Itt is van kaució (300-400 Euró), de általában nem kell felmutatni a munkaszerződést és a bankszámla kivonatokat sem kérik.
- lehetőség javaslat: olyan cégnél állást vállalni (kölcsönző cég), aki szervezi a munkavállalónak a munka mellett a szállást is, ebben az esetben nincs semmi dolga a munkakeresőnek, csak a megbeszélt időben odamenni, és elfoglalni a cég által szervezett szállást. Jobb esetben nem kell előre fizetni, hanem a munkavállaló béréből kerül levonásra a szállás ára. Ez a legkézenfekvőbb megoldás annak, akinek nincs félretett pénze, vagy nem akar kockáztatni.