Vélemények
Több mint 20 000 elégedett jelölt.
A Silverhandről szóló nagyon jó visszajelzések nem véletlenek.
vélemény
Silverhand
év
Silverhand
Nézd meg az alábbi véleményeket
Vélemények a Silverhandről
felszolgáló hotelben
Már két hete dolgozom itt, és minden rendben van, egyelőre minden úgy van, ahogy ígérték, és ahogy azt a szerződésbe is belefoglaltuk. Egyelőre elég kevés a vendég, rendszeresen hamarabb végzek a munkával, mint ahogy az a beosztásban van, de ennek én nyilván csak örülök. Kényelmes a szobám, jó és bőséges a napi kétszeri személyzeti kaja, rendesek a főnökök és a kollégák (akik egyébként szinte mind horvátok). Fizetést még természetesen nem kaptam, de gondolom azzal sem lesz probléma. A ledolgozott órákat nem írom, de egyelőre több mint korrekt a munkaidő. Nagyon köszönöm a közvetítésben nyújtott segítséget!
Péter
28 éves
szobalány – hajón
Az önök közvetítésével kaptam lehetőséget az egyik állmaim munkájára. Egy hajón kaptam munkalehetőséget. Külön megnevezném Hillender Tímeát. Az ő segítségével kaptam meg ezt a lehetőséget. Nagyon szimpatikus és segítőkész volt velem.Személyesen el jött ő is az állásínterjúra. Bármit kérdeztünk ő azonnal segített. Még egyszer köszönöm a lehetőséget.
Andi
33 éves
bartender – hajón
Úgy gondolom, hogy össze tudom hasonlítani néhány másik budapesti iroda munkáját az Önökével. Én az álláskeresést tavaly januárban kezdtem, s akkor meghallgatott két budapesti iroda is -angolul-, s azt jelezték vissza, hogy megfelelő a tudásom. Ehhez képest egyik iroda sem tudott kiközvetíteni. Tavasszal újratervezés következett. Ismét mentem egy “kört” és 5 irodába vittem be az életrajzomat. Az egyik iroda hirdetett ciprusi álláslehetőséget, oda elmentem interjúra és fel is vettek. De a szezon végén,- Ciprus után- megint csak hiába tértem vissza az irodához, nem tudtak sehová sem kiközvetíteni, még budapesti munkára sem. Ezekről az irodákról azt gondolom, hogy több az ámítás, mint a valóság. Az Önök munkája azért is lenyűgöző, mert én éjjel küldtem el a jelentkezésemet, de reggel 7-kor már ott volt a válasz. !!! Nem volt semmi mellébeszélés, csak a lényegről szólt minden és 2 nap alatt ott voltam az interjún, ráadásul hajón, ahol még a hajót is megmutatták. (Zárójelben jegyzem meg, hogy másik budapesti iroda is hirdetett ehhez a hajós céghez interjút, oda is beküldtem az anyagomat, de annyi visszajelzést sem kaptam, hogy megkapták…) Az sem elhanyagolható, hogy a korábbi közvetítő iroda díjat számolt fel a kiközvetítésért. Itt ez sincs. Összességében úgy gondolom, hogy a Siverhand Hungary KFT, lényegretörő, komoly, megbízható munkát végez. Nagyon örülök, hogy megtaláltam Önöket.
Zsombor
22 éves
éttermi kisegítő – hajón
Mégegyszer szeretném megköszönni ezt az egészet. Mondhatni már sinen van az életem :) mivel ez egy nagyon jó dolog hogy itt dolgozhatok egy ilyen hajón :) Nagyon jól érzem magam, bár sok a munka. Csomót tanultam már angolul és teljesen megvannak velem elégedve :) szóval köszönöm :) Majd még jelentkezem :)
Mátyás
18 éves
buszvezető
István vagyok, Németorszàgban Stefánnak hívnak. Kettő évig próbálkoztam különböző irodákon keresztül Németországban munkát találni végig sikertelenül. Egyszer aztán egyik kollágám átküldte a SILVERHAND Cég álláskínálatát amire beadtam a jelenkezésemet. Meglepetésemre azonnal válaszoltak és ami a legjobb az egészben 3 hét mulva már Németországban dolgoztam…. Ezen felül megemlíteném még azt a lelkiismeretes, minden esetleges problémárkra kiterjedő segítségnyujtást,tolmácsolàst ami egy munkavállalónak egy idegen országban nyujtanak enèlkül nem sikerülhetett volna Jó fizetéshezés jó munkahelyhez jutni és ott helytállni. Utólag is köszönöm szépen a Cégnek ezen áldozatos munkáját….Különösképpen az én esetemben Hillender Timeának. Nagyon szépen köszönöm,és jóegészséget kívánok a további munkához.
István
51 éves
komissiózó
Köszönöm a segítséged! Szívesen jellemezném a munkád-munkátok! Kedves ügyfél orientált, sokoldalú, segítőkész ,munkaközvetítő szívesen ajánlom mindenkinek!
Zoltán
43 éves