Skip to main content

10 érdekes információ az ortodox húsvétról

Kategória nélkül

Hazánkban is jó páran ünneplik a húsvétot, Jézus feltámadását az ortodox vallás keretein belül a héten. A következőkben 10 érdekes különbséget gyűjtöttünk össze az ortodox húsvétról és a vallásról.

  1. Pápa helyett pátriárkákat ismerik el legfelsőbb személyeknek, akik olyan nagy és jelentős városokban székelnek, mint Isztambul vagy Moszkva
  2. A templomokban úgynevezett ikonok találhatóak, azaz szentekről, Szűz Máriáról, Jézusról arany keretezett festmények
  3. A húsvétot egy héttel később ünneplik (nem a Gergely – naptár, hanem a Julián (Juliánus) naptár alapján ünnepelnek)
  4. Nagyobb ünnepnek számít a húsvét, mint akár a karácsony, ez az „ünnepek ünnepe”
  5. Nagycsütörtökön a mise akár 4 órán keresztül is tarthat
  6. A görögkeleti húsvét nem eshet egybe a zsidó húsvéttal (a hagyomány szerint)
  7. 7 hetes böjtöt + 3 hetes előkészületet tartanak, amit Triódionnak nevezünk
  8. A Szent 40 Nap alatt (nagyböjt) tartózkodnak a hústól, haltól, tejtermékektől, olajtól, bortól
  9. A húsvét utáni első hét a „fényes hét” (Oroszországban a hívők ételt visznek a temetőbe szeretteik sírjához felajánlásnak, Romániában Nagycsütörtökön este gyújtanak gyertyát, kisebb tüzet a sírok között, és úgy ajánlják fel a vitt ételt)
  10. A családtagok egy – egy piros festett tojással kívánnak egymásnak boldog feltámadást. A tojásokat egymáshoz ütik, és akinek nem törik össze, az egész évben egészséges lesz.